• Help

  • Keresés




  • New Yorkban elindult a szex Uberje

    2016. Feb. 08. 07:15

    Közösségi szexszolgáltatást kínáló app?

    Oh la la!

    – mondhatná erre, és ezzel véletlenül pont el is találná a szolgáltatás nevét. A "fizetett randizást" kínáló Ohlala bejelentette, hogy New Yorkban is elindulnak. Az app az escortszolgáltatást, vagyis a prostitúció diszkrétebb és elegánsabb verzióját szeretné könnyebben megszervezhetővé tenni, vagyis gyakorlatilag a kötetlen szex Uberjének tekinthető.

    A német cég hazai pályán már tavaly augusztus óta köti össze a fizetett randira vágyókat (eddig már több mint 25 ezerszer), de Amerikában ez lesz az első próbálkozása. Eddig Berlinben, Frankfurtban, Münchenben és Hamburgban működött, de a New York-i indulással egyszerre otthon is terjeszkedik: Stuttgartban, Kölnben és Düsseldorfban is megjelennek.

    Az app igazi közösségi megoldás: az igénylő bedobhat egy rendelést azzal, hogy mikor és mennyi időre lenne szüksége társaságra, illetve hogy mennyit fizetne ezért, a közelben tartózkodó ohlalásoknak pedig 21 percük van lecsapni az ajánlatra vagy alkudozni, mielőtt az érvényét veszti.

    A prostituáltközvetítő cég persze kikéri magának, hogy ők prostituáltakat közvetítenének, kínosan ügyelnek arra, hogy sehol se állítsanak ilyesmit. A céget vezető Pia Poppenreiter szerint pontosabb az a megfogalmazás, hogy "beépített fizetési mechanizmussal rendelkező randiapp". A New York-i indulás alkalmából kiadott sajtóközleményből az is kiderül, hogy az app segít mindenkinek, aki "társaságra, barátságra vagy csak egy jó beszélgetésre" vágyik.

    Bár a szolgáltatás megítélése Németországban is ellentmondásos, az ottani törvények szabadabban kezelik a beszélgetést. Érdekes lesz látni, hogy a szigorúbb New York-i szabályozás mit szól majd hozzá. Meg azt is, hogy a felhasználók mit szólnak az árhoz, mert az Ohlala Németországban óránkénti 100-200 eurós átlagárral fut.

    Forrás: Index